Augusztus 28-án nevesíti az RMDSZ a novemberi államfőválasztáson induló jelöltjét – nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a Radio France Internationale (RFI) pénteki műsorában. „2019-ben is lesz jelöltünk az államfőválasztáson, ahogyanElolvasom

Az RMDSZ ellenzi az úzvölgyi katonatemető államosítását, miután az állami intézmények „nem akarták, vagy nem tudták” megakadályozni a június 6-ai incidenseket – mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, akivel a Mediafax hírügynökségElolvasom

Az RMDSZ törvényhozói készek támogatni egy bizalmatlansági indítványt – jelentette ki a Klaus Iohannis államfővel való konzultációt követően Kelemen Hunor. A szövetség elnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az RMDSZElolvasom

Liviu Dragnea szociáldemokrata párti (PSD) és képviselőházi elnök hétfői bebörtönzésével megindultak a találgatások és esélylatolgatások, hogy ki foglalhatja el az alsóház megüresedett elnöki tisztségét. Kedden a kora délutáni házbizottsági üléstElolvasom

Amint az korábbi sajtóértesülések alapján várható volt, az RMDSZ csütörtöktől kezdődően nem támogatja a kormányt és a kormánykoalíció egyetlen kezdeményezését sem. Az RMDSZ csütörtöki hírlevele Kelemen Hunort idézi: „A kormányElolvasom

A magyar miniszterelnök erdélyi látogatásán valójában csak tetézte azt a csalódást, amelyet a romániai magyarság jelentős hányada akkor érzett, amikor kiderült: az európai parlamenti választásokon valójában nem igazán lesz választásiElolvasom

Kolozsvárra látogatott Orbán Viktor miniszterelnök, ahol arra buzdította a romániai magyarokat: a közelgő európai parlamenti választáson támogassák az RMDSZ-t. Kelemen Hunorral közösen tartott sajtótájékoztatójukon a magyar kormányfő elmondta, ha pártcsaládjuk,Elolvasom

Az európai parlamenti választások tekintetében fontos, hogy összmagyar képviselet jelenjen meg a nemzetközi fórumokon – hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő szerdán Kolozsváron az RMDSZ vezetőivel folytatott megbeszélése után. A miniszterelnök megegyezésre,Elolvasom