Negyvenkét juhot ölt meg egy medve a Siménfalva községhez tartozó Nagykadácson, mások megsebesültek, a támadás egy helyi tanyán történt – közölte vasárnap este Hargita Megye Tanácsának sajtóosztálya. A közlemény szerintElolvasom

Már hétfőn iktatta a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban a jövő évi székely szabadság napi megemlékezés és felvonulás megszervezéséről szóló hivatalos bejelentést a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – közölte a szervezet. AElolvasom

Két héten belül másodszor történt személyi sérüléssel járó vonatbaleset Romániában: szombat este a galaci (Galați) pályaudvaron egy vasutas meghalt, két társa és egy utas pedig megsérült, amikor egy mozdony nagyElolvasom

Kilenc év után jogerős ítéletben mentette fel a korrupciós vádak alól Kiss Sándor volt Bihar megyei tanácselnököt és az ügyben érintett üzletembereket a nagyváradi táblabíróság. A Bihar megyei önkormányzat ésElolvasom

Magyarország igazságügyi minisztere, Varga Judit mond ünnepi beszédet Sepsiszentgyörgyön március 15-én az immár hagyományos díszfelvonulás és koszorúzások után 16 órától kezdődő főtéri rendezvényen, és Adorjáni Dezső Zoltán, a romániai evangélikus–lutheránusElolvasom