A járvány harmadik hullámában háromszor annyi gyereket kell ellátniuk, mint a korábbiakban, mondta Dr. Szabó László, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet belgyógyászatának osztályvezető főorvosa. Elmondása szerint hárman is lélegeztetőgépreElolvasom

A pénteki nap folyamán kilencezer személy mondott le az AstraZeneca vakcinájára szóló előjegyzéséről, ugyanakkor 5740-en regisztráltak az így megüresedett helyekre – Andrei Baciu egészségügyi minisztériumi államtitkár. Baciu elmondta, az AstraZenecaElolvasom

Hétfőtől megnyitják a hadsereg oltóközpontjait a koronavírus elleni vakcinára jogosult civilek előtt is – közölte pénteken Nicolae Ciuca védelmi miniszter. A tárcavezető Facebook-bejegyzésében rámutatott: a védelmi minisztérium által létrehozott 92Elolvasom

A koronavírus elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) csütörtök este úgy döntött, hogy az AstraZeneca vakcinájából több mint 4000 dózist félretesz, ideiglenesen felfüggeszti az oltást ezekkel. Az oltóanyagok egy olyanElolvasom

Diszkrimináció lenne, ha rögtön most bevezetnénk a vakcinaútlevelet – közölte csütörtök késő este a B1 televízió műsorában a román kormányfő. Florin Cîţu úgy értékelte: csak azt követően lehet ilyen intézkedésbenElolvasom

Nem jelent meg a koronavírus elleni oltás felvételnek napján egy skót nyugdíjas nő, így a hatóságok felkeresték otthonában, ahol kiderült, hogy a hölgy már 12 éve halott – írja aElolvasom