Ukrajna háború sújtotta városaiban megjelentek a boltok és a menekültek hátrahagyott otthonainak fosztogatói. A bagnet.org arra emlékeztet, hogy Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere nemrég azzal fenyegetőzött, a fosztogatókat és szabotőröket a helyszínenElolvasom

Románia katonai kiadásai növelésével akarja védelmi képességeit erősíteni, ugyanakkor energetikai beruházásokra készül a teljes energetikai függetlenség elérése érdekében – jelentette be Klaus Iohannis államfő, a legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) ülésétElolvasom

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is felszólalt kedden az Európai Parlament rendkívüli, egynapos plenáris ülésének az Ukrajna orosz megtámadásáról szóló vitájában. Zelenszkij beszédében a BBC tudósítása szerint többek között úgy fogalmazott: SenkiElolvasom

Ukrajna védelmi miniszterhelyettese közzétette becslését arról, hogy milyen veszteséget szendevett el eddig Oroszország a háborúban. Hanna Malyar kijevi politikus Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a konfliktus első három napjára vonatkozó számokElolvasom

Sokan indultak meg Ukrajnából Magyarország felé – jelentette a magyar közmédia helyszíni tudósítója a csapi vasútállomásról az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában. A nagy forgalom nemcsak a vasútállomásokra, hanemElolvasom

A nemzetközi közösségnek minden eszközt, szankciót fel kell használnia, hogy Oroszországot rákényszerítse a háború megállítására – szögezte le csütörtökön a Facebook-oldalán Kelemen Hunor. A szövetségi elnök bejegyzése szerint az RMDSZElolvasom