Nagy-Britanniában már a helyi közösségeken belül is terjed a koronavírus nemrégiben azonosított omikron variánsa, de nincs hír arról, hogy a fertőzöttek közül bárki is súlyosan megbetegedett volna – mondta hétfőnElolvasom

Harmincegy illegális bevándorló hajótörést szenvedett és belefulladt a La Manche-csatornába, egy eltűnt szerdán, amikor az észak-franciaországi Calais kikötővárosból megpróbáltak átjutni a szemközti brit partokra. Jean Castex francia miniszterelnök „tragédiának” nevezteElolvasom

A magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott kedden az Eb-ezüstérmes angol csapat vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat nyolcadik fordulójában, de bravúrja ellenére negyedik maradt a csoportjában. A Wembley Stadionban rendezett mérkőzésen MarcoElolvasom

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint jórészt azért nem vonzó Nagy-Britanniában a kamionsofőr-szakma, mert a közép- és kelet-európai EU-országokból érkező sofőrök hajlandók voltak rossz munkakörülmények között és alacsony bérezésért is dolgozni.Elolvasom

A brit belügyminisztérium szombati bejelentése szerint március végéig vállalhatnak munkát azok az uniós kamionsofőrök, akik a súlyos üzemanyagellátási fennakadásokat okozó sofőrhiány enyhítésére meghirdetett kedvezményes engedélyezési program keretében érkeznek Nagy-Britanniába. AElolvasom

Meghaladta a 80 százalékot Nagy-Britanniában azoknak az aránya, akik a koronavírus elleni oltások mindkét adagját megkapták. Az eddig beadott első és második oltási adagok együttes száma közelít a 92 millióhoz.Elolvasom

A brit kormány nem ismeri el az Afganisztánban hatalomra jutott tálib vezetést, de „kapcsolattartásra” készen áll – mondta hétfőn Dominic Raab brit külügyminiszter. Raab, aki a londoni alsóházban tartott tájékoztatástElolvasom

A brit kormány terveinek megfelelően megszűnt hétfőn a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére elrendelt utolsó jogi korlátozások zöme Angliában. Boris Johnson miniszterelnök hétfői felhívásában ugyanakkor további óvatosságot és elővigyázatosságot kért a lakosságtól.Elolvasom

Az angol válogatott lesz az olasz csapat ellenfele a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság fináléjában, miután a szerdai elődöntőben hosszabbítás után 2-1-re legyőzte a dán együttest a londoni Wembley Stadionban.Elolvasom

Június 30-a volt a határidő a Nagy-Britanniában élő európai uniós állampolgárok számára a tartós letelepedési kérelem benyújtására. Ennek lejárta előtt egy nappal egyértelmű üzenetet fogalmazott meg a londoni kormány: azElolvasom