Az Európai Bizottság a jövő hónapban igyekszik véleményt nyilvánítani Ukrajna uniós tagságáról – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Von der Leyen, aki korábban ígéretet tett arra,Elolvasom

John Kirby, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője kérdésre megerősítette, hogy az értesüléseik szerint ukrán civilek tömegeit viszik akaratuk ellenére Oroszországba a megszállt ukrajnai területekről. Kirby szerint ez “lelkiismeretlen” gyakorlat és nem felelősElolvasom

Egy bevásárlóközpontot és két szállodát ért orosz rakétatalálat hétfőn a déli kikötővárosban, Odesszában – írja a CNN. Szergej Bratcsuk, az odesszai regionális katonai közigazgatás szóvivője szerint három Kinzsal rakétával lőttekElolvasom

Oroszország élne a lehetőséggel, hogy békés úton rendezze az ukrajnai helyzetet, de erre nem volt esélyük – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sparta zászlóalj parancsnokának, Vlagyimir Zsogának. Ha lenneElolvasom

Néhány százan vonultak utcára Belgrádban hétfőn a győzelem napja alkalmából, hogy demonstrálják Moszkva melletti kiállásukat. A szerb főváros központján haladt át a Halhatatlan Ezred-táblát, Z betűt, orosz zászlót és életnagyságúElolvasom

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy azonnali intézkedésekre van szükség az ukrán kikötők blokádjának feloldására. Az államfő az Ukrajnából származó búzaexport miatt sürgeti az akadályok feloldását, ugyanis Ukrajna és OroszországElolvasom