Orosz hadgyakorlat kezdődött a Fekete-tengeren, a Fekete-tengeri Flotta tájékoztatása szerint tucatnyi hadihajó vesz részt benne, köztük partraszállító hajók és rakétanaszádok. A manőverek végén rakéta- és tüzérségi lőgyakorlatokat tartanak majd. A RiaElolvasom

A NATO mindegyik tagországának kötelessége a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában kijelölt minimális védelmi kiadási cél teljesítése – mondta kedden Londonban az amerikai elnök. Donald Trump előző nap érkezett háromnaposElolvasom

Klaus Iohannis aggodalmát fejezte ki a Fekete-tenger környéki helyzet alakulásával kapcsolatban olyan körülmények között, hogy Oroszország „továbbra is veszélyezteti a térség stabilitását” és kifejtette: „egységes megközelítésre van szükség a teljesElolvasom

A Bukarest 9 formátum (B9) csúcstalálkozóján vesz részt csütörtökön Kassán Klaus Iohannis államfő – közölte az Államelnöki Hivatal. Az eseményen Bulgária, Csehország, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Szlovákia államelnöke,Elolvasom

Románia legfontosabb célja hogy továbbra is ellássa elrettentési és védelmi feladatait a NATO keleti szárnyán – nyilatkozta szerdán brüsszeli tárgyalásaira utalva Gabriel Leş védelmi miniszter. A tárcavezető szerint a kétnaposElolvasom

Romániának eltökélt szándéka, hogy sikerre vigye a haderőfejlesztési tervet – jelentette ki csütörtökön Klaus Iohannis államfő, miután találkozott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral. „Van egy tízéves tervünk, ami olyan fejlesztésekre ad lehetőséget,Elolvasom