Az OTP Bank Románia április 13-án, csütörtökön elkezdi a Szülőföldön magyarul program részeként nyújtott támogatások ütemezett kifizetését. A közleményből kiderül: azok az igénylők, akik megkapják a pozitív elbírálásról szóló értesítőt,Elolvasom

Megjelentek a nemzetpolitikai államtitkárság Szülőföldön magyarul programjának idei felhívásai, amelyek értelmében az eddigi 22 400 forintról 100 ezer forintra emelkedik a külhoni magyar gyerekek oktatási-nevelési támogatása – jelentette be PotápiElolvasom

A kormány köteles időközi helyhatósági választásokat kiírni azokon a településeken, ahol megüresedett a polgármesteri szék vagy feloszlatták a helyi tanácsot, miután Ludovic Orban megnyerte a kormány ellen ez ügyben indítottElolvasom

A 200 éve született Petőfi Sándor szülőhelyén, a Kiskunság közepén, Kiskőrösön tartotta a március 15-ei ünnepi beszédét Orbán Viktor miniszterelnök – adja hírül az InfoRádió. „Ha egy idegen rátekint aElolvasom

Munkavacsora keretében tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel hétfőn Párizsban – erősítette meg Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Francia sajtójelentések szerint a találkozóra a március végi EU-csúcsElolvasom