Egy Oroszországból származó folyékony műtrágyát szállító tartályhajó érkezik az Egyesült Államokba – számolt be róla a Reuters. Az ukrajnai háború miatt az Egyesült Államokban és a fejlett világ nagy részébenElolvasom

A Fehér Ház szerint az oroszok ugyanazt a stratégiát követik majd, mint a Krím esetében. Mutatjuk a terveket! Ukrajna a Krím 2014-es annektálása idején alkalmazott forgatókönyv megismétlésével tervezi újabb régiókElolvasom

Görögország, Dánia, Szlovénia, Horvátország és Szlovákia is felkerült pénteken az orosz kormány által „barátságtalannak” minősített külföldi államok listájára. „A kormány frissítette azon külföldi államok listáját, amelyek barátságtalan cselekményeket követnek elElolvasom

Oroszország haladéktalanul megvizsgálja Magyarországnak a további gázszállításokra vonatkozó kérését – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel megtartott csütörtöki moszkvai sajtóértekezleten. „Országaink érdekének teljes mértékben megfelel,Elolvasom

Az orosz állami televízió vendége Apti Alaudinov, az Oroszország mellett harcoló csecsen erők parancsnoka volt. A műsorban a parancsnok lelkesen éltette Vlagyimir Putyin „szent háborúját”, amit az elnök Európa, azElolvasom