A Gorj megyei földrengések során tizenegy iskolaépület falán keletkeztek repedések – jelentette be Raed Arafat belügyi államtitkár, a katasztrófavédelmi főosztály (DSU) vezetője szerda esti sajtótájékoztatóján. Arafat elmondta, 11 iskolaépület falánElolvasom

Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztályának (DSU) vezetője csütörtök reggel megerősítette, hogy a hajnali földrengés után nem érkezett segélyhívás az 112-es számra. Arafat közölte, hogy a hatóságok nem küldtek kiElolvasom

Raed Arafat, a katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetője nem látja indokoltnak a rohammentő-szolgálat (SMURD) esetleges integrálását az egészségügyi minisztériumba, mivel ez a lépés szerinte csak „gyengítené és tönkretenné a felépített rendszert”.Elolvasom

Több szempontot figyelembe vevő elemzés alapján döntöttek a hatóságok a veszélyhelyzet meghosszabbításáról – mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Raed Arafat. A katasztrófavédelmi államtitkár szerint az egyik szempont az volt, hogy aElolvasom

Nem tartja aggasztónak a romániai járványhelyzetet Raed Arafat belügyi államtitkár, az országos katasztrófavédelem vezetője, de úgy véli, hogy két-három hétig fokozott óvatosságra van szükség. Arafat csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, aElolvasom

Jóváhagyta kedden az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) a veszélyhelyzet újabb meghosszabbítását Romániában – jelentette be Raed Arafat belügyi államtitkár. A testület ugyanakkor enyhítések mellett döntött: az éjszakai kijárási tilalom ésElolvasom

December 20-tól a Romániába beutazó személyeknek a határátlépés előtt ki kell tölteniük egy nyomonkövetési formanyomtatványt – jelentette be vasárnap Raed Arafat. A katasztrófavédelmi államtitkár a kormányfő, az egészségügyi miniszter, aElolvasom

Az országos vészhelyzeti bizottság jelenleg nem fontolgatja az oltatlan személyek vesztegzár alá helyezését, sem pedig a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételét – közölte Raed Arafat péntek esti sajtótájékoztatóján. Az országosElolvasom

Az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) pénteki intézkedései inkább kiigazításnak tekinthetők, mintsem jelentős lazításnak, jelentette ki Raed Arafat belügyi államtitkár, az országos katasztrófavédelem vezetője péntek esti sajtótájékoztatóján. ‘Egyesek szerint lazítás történt,Elolvasom