A trianoni békediktátum határozatainak végrehajtását felügyelő, Párizsban ülésező Nagykövetek Tanácsa 1921. augusztus 29-re tűzte ki az Ausztriának ítélt nyugat-magyarországi területsáv, benne Sopron, az osztrák elképzelések szerinti Burgenland „fővárosának” az átadását.Elolvasom

Lassan egy évvel ezelőtt a Pfizer oltása lett az első lehetőség a koronavírus elleni igazán hatékony védekezésre, a távolságtartás és a maszkok viselése mellett. Az oltást elsőként Nagy-Britanniában hagyta jóváElolvasom

Autós incidensbe keveredett Magyarország moldovai nagykövete múlt szombaton Chișinău központjában. A rendőrség azzal vádolja Szabó Sándort, hogy nem engedelmeskedett az utasításaiknak, és autójával enyhén megütötte a rendőrt, aki felszólította, hogyElolvasom

Kutatótársával, Drew Weissmannal együtt Karikó Katalin magyar biokémikus is megkapja a New York-i Orvosi Akadémia (New York Academy of Medicine – NYAM) díját, amelyet – romániai idő szerint – keddenElolvasom

Biztonságban visszatért a Földre hétfő éjszaka négy asztronautával a fedéleztén a Crew Dragon Endeavour űrhajó leszállóegysége. Az űrkapszula ejtőernyővel ereszkedett le az Atlanti-óceán vizére Florida partjainál helyi idő szerint éjszakaElolvasom

A Tulcea megyei Aghighiol községben egy 10 éves kislányról kiderült, hogy immár 5 hónapja állapotos – számol be a Transindex. Az esetről Maria Lenţa a község polgármestere tájékoztatta a nyilvánosságot,Elolvasom

A NASA szerint bolygónk felé közelít egy óriási aszteroida, a 4660 Nereus, amely egy hónap múlva érhet a Föld közelébe. Az Eiffel-torony magasságához hasonló átmérőjű, a NASA által „potenciális veszélynek”Elolvasom

A tengeri szállítás és a repülőipar együttvéve is kevesebb energiát emészt fel, mint a pazarló ruhaipar, és ez látszik Chile egyik sivatagjában is. Szó szoros értelemben hegyekben áll a nemElolvasom