A kormány által bejelentett megszorítások tiltakozások kirobbantásához vezethetnek a tanügyben – közölte csütörtöki közleményében a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI). A szakszervezeti szövetség rámutat: tekintettel arra, hogy jelentős áremelkedéseket jelentettekElolvasom

Újabb százezer táblagépet osztanak szét hétfőtől kezdve az iskolások számára – jelentette be szerdán Monica Anisie tanügyminiszter. Anisie közölte: az iskolakezdés óta ‘sokat javult a helyzet’, a hét végéig megérkezikElolvasom

A tanulók nem fognak félévi dolgozatokat írni ebben a tanévben – jelentette ki szombaton az Agerpres hírügynökségnek az oktatási minisztérium sajtószóvivője. Cristian Tănase elmondta, a szaktárca konzultációt kezdeményezett a témárólElolvasom

Kedvezően véleményezte a képviselőház munkaügyi bizottsága azt a törvénykezdeményezést, amely szerint a koronavírus-járvány miatt kockázati pótlékot kap a tanügyi személyzet. A tervezetet szeptember 21-én elfogadta a felsőház, végső döntést aElolvasom

Országszerte 517 tanintézetben zajlik kizárólag online az oktatás – tájékoztatott hétfőn a tanügyminisztérium. A megyei tanfelügyelőségek által hétfő délig közölt adatok értelmében az ország 11 966 tanintézményében a zöld forgatókönyvElolvasom