Az RMDSZ által benyújtott oktatási rendszerre vonatkozó jogszabálycsomagot fogadott el hétfőn döntő házként a szenátus. Egy RMDSZ közleményben tájékoztatott a tervezet részleteiről. Ezek szerint a tervezet egyik legfontosabb rendelkezése, hogyElolvasom

Kihirdette Klaus Iohannis államelnök azt a tanügyi törvényt módosító tervezetet, miszerint a 2020-2021-es tanévtől a heti óraszám az elemi osztályokban átlagosan 20 (napi 4 óra), gimnáziumban 25 (napi 5 óra),Elolvasom

A szenátusban hétfőn elfogadott tanügyi törvényt módosító javaslat szerint a heti óraszám az elemi osztályokban átlagosan 20 (napi 4), gimnáziumban 25 (napi 5), középiskolában pedig 30 órára (napi 6) csökken.Elolvasom

Első házként elfogadta a szenátus azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében a tömegközlekedési járművek programját megyei szinten az oktatási intézmények órarendjéhez kellene igazítani, illetve, amennyiben ez nem lehetséges, akkor a helyiElolvasom

Úgy látszik, a szakmai szempontokat (a nívós oktatásra tett bármiféle kísérletet) a haszon felülírja, és még költséget sem kell nyirbálni hozzá. Bogdan Trif turisztikai miniszter elmondta, hogy még nem dőltElolvasom