2019. augusztus 19., hétfő: Huba napja

Tízezer katonát küld India Kasmírba

Az indiai kormány az észak-indiai Dzsammu és Kasmír államba a lázadók elleni műveletek megerősítése céljából küld katonákat a térségbe – jelentette szombaton az indiai média.

Az erről szóló döntés azután született, hogy Adzsit Doval nemzetbiztonsági tanácsadó visszatért a muszlim többségű Kasmír-völgyben tett látogatásáról, ahol magas rangú tisztségviselőkkel áttekintették a térségben uralkodó biztonsági helyzetet. Az indiai belügyminisztérium közleménye szerint a további erők térségbe vezénylésének célja a felkelés elleni „hálózat” erősítése és a közrend fenntartása – jelentette az NDTV indiai tv-csatorna.

Bár az indiai kormány nem szokott ezzel kapcsolatban adatokkal szolgálni, nem hivatalos becslések szerint 300 és 500 ezer közé tehető a Dzsammu és Kasmírban szolgálatot teljesítő indiai erők létszáma a félkatonai és a rendőri erőkkel együtt. Az újabb csapattelepítésre az indiai erők által folytatott biztonsági offenzíva nyomán kerül sor, és azt követően, hogy Ajman az-Zaváhiri, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője nemrég a Kasmírban állomásozó indiai erők elleni támadásokra szólította fel az iszlamista harcosokat.

A vitatott hovatartozású himalájai Kasmíron három ország, India, Pakisztán, és kisebb részben Kína osztozik. India és Pakisztán 1947-es függetlenné válásuk óta több háborút is vívott Kasmírért. Újdelhi többször is azzal vádolta Iszlámábádot, hogy támogatja a Kasmír indiai, zömében muszlimok lakta részén – hivatalos nevén Dzsammu és Kasmír államban – tevékenykedő fegyveres szakadár csoportokat, amelyek több merényletet is elkövettek a térségben. Iszlámábád elutasítja az erről szóló vádakat.

[Forrás: MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások