2019. augusztus 20., kedd: István napja

Török határsértőket fogtak az Al-Dunánál

A Dunán illegálisan átkelt kilenc török bevándorló és két román segítőjük elfogásáról számolt be csütörtökön a román határrendészet.

A szerb-román folyami határszakaszon járőröző határrendészek szerda hajnalban, Szinice térségében vettek észre a Duna-parton két, az út mellett veszteglő, utasokkal teli gépkocsit. A járművek vezetői azonnal elhajtottak, de a határrendészek üldözőbe vették őket, majd berszászkai kollégáik segítségével megállították és őrizetbe vették a gyanús járművek vezetőit.

A gépkocsikban addigra már csak a két román sofőr tartózkodott, de nyomkövető kutyák segítségével rövidesen felfedezték a Duna-parton azt a kilenc török állampolgárt, akiket – mint kihallgatásuk során elmondták – a két román gépkocsivezetőnek kellett volna fuvaronként 500 euróért Németországba szállítania.

A török állampolgárok azt állították: Szerbiáig legálisan utaztak, onnan pedig egy szerb állampolgár csónakon juttatta át őket törvénytelenül a román partra. Elmondták: fejenként 6000 eurót ígértek az útjukat szervező embercsempészeknek azért, hogy Németországba juttassák őket. A török bevándorlók ellen tiltott határátlépésért, román segítőik ellen pedig embercsempészésért kezdeményezett büntető eljárást a román határrendészet.

[Forrás: MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások