Vasárnap ismét gyülekezni fognak az úzvölgyi temetőben a román szélsőségesek

Újabb felhívást tett közzé a Facebookon Mihai Marin Târnoveanu, a Calea Neamului Egyesület elnöke, amelyben a közelgő román hadsereg napjára hívja fel ismét a figyelmet: október 25-én 16 órára hívta össze a szimpatizánsokat.

Terveik szerint a tavalyihoz hasonlóan ismét kimennek majd a katonatemetőben nyugvó román hősök keresztjeihez, ahol tiszteletük jeléül meghajolnak előttük. A felhívásban most azt írja, hogy az RMDSZ és a megyét vezető elöljáróik célja mindig is azt volt, hogy ledöntsék a temetőben felállított román hősök keresztjeit. Most pedig, hogy az ítélőtábla is kimondta, hogy a temető Csíkszentmártonhoz tartozik és nem Dormánfalvához, ezt meg is tudják valósítani, hacsak ők „nem állnak a buldózerek útjába” – állítja. (Járványügyi óvintézkedésekről nem esik szó a bejegyzésében.)

Csíkszentmárton önkormányzata jogerősen pert nyert Dormánfalvával szemben, tehát az ítélőtábla is kimondta: az úzvölgyi katonatemető és a magyar hadsereg által a második világháború idején épített egykori kaszárnyák területe törvényesen is a Hargita megyei településhez tartozik.

[Forrás: Transindex]