2019. augusztus 18., vasárnap: Ilona napja

Vasutasok tüntettek Bukarestben

A vasúti szakszervezetek mintegy ezer tagja tüntetett csütörtökön a szállításügyi minisztérium épülete előtt.

A vasutasok béremelést, jobb munkakörülményeket, beruházásokat, a Román Vasúttársaság (CFR) átszervezését, illetve a vasutasok jogállásáról szóló törvény elfogadását kérik, azzal fenyegetőzve, hogy nyáron általános sztrájkba lépnek, ha nem teljesülnek követeléseik.

A szakszervezeti szövetségek vezetője, Iulică Măntescu rámutatott, egy 30 éves tapasztalattal rendelkező mozdonyvezető nettó bére a különféle pótlékokkal együtt sem éri el a 3000 lejt, a többi vasúti alkalmazott pedig ennél is kevesebb pénzt visz haza havonta.

Azt is sérelmezik, hogy elakadt a képviselőház munkaügyi bizottságában a vasutasok jogállását szabályozó törvény tervezete.

Măntescu úgy véli, 100 milliárd lej értékű beruházásra lenne szükség ahhoz, hogy a vasúti infrastruktúra megfelelő állapotba kerüljön, ugyanakkor a CFR spanyol, lengyel vagy német mintára történő átszervezését, a CFR Rt., a személyszállítással foglalkozó állami vasútvállalat, illetve az teherszállítási részleg újbóli egyesítését szorgalmazzák.

A tüntetők küldöttségét fogadták a szállításügyi minisztériumban, majd ezt követően a tiltakozás véget ért.

[Agerpres]

CÍMKÉK

Hozzászólások