2019. szeptember 22., vasárnap: Móric napja

Véget ért a Bihar megyei önkormányzat munkáját kilenc hónap óta megbénító perpatvar

Bihar megye önkormányzata csütörtöki ülésén igazolta egy PSD-képviselő mandátumát, és ezzel véget ért az önkormányzat munkáját kilenc hónapja megbénító patthelyzet. 

A mandátumigazolásra a Nagyváradi Táblabíróság kötelezte a testületet, mely a múlt hét végi jogerős ítéletében kimondta: bűnvádi eljárás indulhat azok az önkormányzati képviselők ellen, akik továbbra is megtagadják kollégájuk mandátuma igazolását. A mandátumigazolás megtagadása miatt kilenc hónapig szavazategyenlőség volt a tanácsban a PSD, az RMDSZ és az ALDE koalíciója, valamint a PNL  között.

A Pásztor Sándor által vezetett önkormányzat tavaly szeptember közepén vált alkalmatlanná a fontos döntések meghozatalára. Ekkor a PSD az ellenzékkel való összejátszással gyanúsította meg, és kizárta soraiból az egyik képviselőjét, a PNL képviselői viszont ezt követően megtagadták a jelöltlistáján következő PSD-jelölt mandátumának az igazolását.

A bukaresti politikai csatározás helyi lepárlata következtében nem tudtak dönteni fontosnak vélt projektek esetében, illetve a költségvetést is csak késve tudták – egy PNL-s képviselő „árulásával” – elfogadni. A PNL azt próbálta a mandátumigazolás megtagadásával megtorolni, hogy noha a 2016 júniusában tartott önkormányzati választásokon a mandátumok csaknem felét szerezte meg Bihar megyében, az ellene szövetkező kisebb pártok nem engedték át neki a megye vezetését.

[Forrás: MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások