2019. szeptember 22., vasárnap: Móric napja

Victor Ponta lett a Pro Románia párt elnöke

Victor Ponta volt miniszterelnököt választották vasárnap a Pró Románia párt elnökévé az alakulat első kongresszusán. A 876 szavazati joggal rendelkező küldöttből 871-en Pontára adták voksukat. A párt első alelnökeinek Nicolae Bănicioiut, Daniel Constantint és Sorin Cîmpeanut választották.

Victor Ponta azt nyilatkozta, hogy célja egy megbízható emberekből álló csapatot összeállítani, akikkel kidolgozzák az ország fejlesztésének mestertervét. Kifejtette: Románia fejlesztése csak az Európai Unióban mélyebben integráltan képzelhető el. Ez ügyben a Pro Románia már jövő héten kérni fogja felvételét egy olyan európai pártcsaládba, amelynek célkitűzése az egység és a fejlődés.

Az új politikai alakulat első próbája a 2019-es Európai Parlamenti (EP) választások lesznek. „Olyan jelölteket indítunk, akik nem a romániai televíziók stúdiójában tudnak beszélni, hanem az EP szakbizottságaiban vagy plénumában, akik képesek fenntartani Románia fejlesztési mestertervét” – jelentette ki Ponta. Úgy fogalmazott: egy vezető maga után húzza pártját és nem a mélybe rántja azt. „Egy valódi vezető védi a csapatát, nem a pártot használja pajzsként saját védelmében. Amikor neked, mint vezetőnek, gondod van, akkor félre kell állnod és meg kell próbálnod, hogy más helyzetből segítsd győzelemre csapatod” – hangoztatta Victor Ponta.

[Forrás: agerpres.ro]

CÍMKÉK

Hozzászólások