Vučić kebelbarátját újraválasztották a VMSZ elnökévé

Újabb négy évre Pásztor Istvánt választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének a legnagyobb délvidéki magyar párt szombati tisztújító közgyűlésén a nyugat-bácskai Doroszlón.

Az erdélyi magyarság számára ismerős eljárás keretében (az elnöki tisztségre ő volt az egyetlen jelölt) választotta elnökké a jelen lévő 330 küldött közül 323 Pásztor Istvánt.

Pásztort először 2007 májusában választották meg a VMSZ élére, miután az addigi elnök, Kasza József bejelentette visszavonulását. A 63 éves politikusnak ez a negyedik pártelnöki mandátuma.

Köszönetet mondott a VMSZ partnereinek és szövetségeseinek, a Fidesz-KDNP-nek, a magyar kormánynak, a („nagyszerbekből” álló) Szerb Haladó Pártnak és a szerb kormánynak. Pásztor István a megválasztását követően a sajtónak elmondta: a következő négy év legfontosabb célkitűzése is az lesz, hogy magyarként lehessen megmaradni és boldogulni a szülőföldön – annak ellenére, hogy a VMSZ nem csak elnézi, de asszisztál is a délvidéki (olyan amilyen) önrendelkezés felszámolásához.

[Forrás: MTI]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

öt × négy =