2019. augusztus 16., péntek: Ábrahám napja

Kikapott az elődöntőben, bronzéremért játszhat a női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 16–10-re kikapott a spanyol csapattól a kvangdzsui világbajnokság szerdai elődöntőjében, ezzel eldőlt, hogy nem szerez olimpiai kvótát a Koreai Köztársaságban.

A két csapat egy évvel ezelőtt a barcelonai Európa-bajnokságon találkozott egymással: a katalán fővárosban a torna nyitómérkőzésén 13–9-re, a bronzcsatában pedig 12–6-ra diadalmaskodtak a házigazdák, akik ez alapján is esélyesebbek voltak a kvangdzsui elődöntőben.

Az első fórt a magyarok kapták, de Keszthelyi Rita lövését blokkolták, az ellentámadásból pedig ötmétereshez jutottak a spanyolok, Gangl Edina csak beleérni tudott a büntetőbe. Az első spanyol előny ugyan kimaradt, de a visszapattanó a riválishoz került, az ötöst is értékesítő Roser Tarrago pedig messziről talált be.

Keszthelyi ötméteresével a magyarok is feliratkoztak az eredményjelzőre, majd egy megúszás végén Leimeter Dóra lőtte ki a kapu jobb oldalát (2–2). Anna Espar révén újra ötméteresből találtak be a spanyolok, Gangl ehhez még közelebb volt, de a labda a hóna alatt becsúszott, Judith Forca Ariza távoli kapufás lövésénél viszont nem volt esélye hárítani. Kevesebb, mint fél perccel a negyed vége előtt újra becsúszott egy védhetőnek tűnő próbálkozás Gangl kezei alatt, Leimeternek azonban szinte az utolsó pillanatban sikerült szépítenie. A spanyolok vezetésénél talán aggasztóbb volt, hogy három emberelőnyéből egyet sem tudott kihasználni a magyar válogatott.

A második negyed elején esett gyors spanyol gól után Bíró Attila lecserélte Ganglt, de Parkes Rebecca szép csavarását követően a 18 éves Magyari Aldát is felavatta az ellenfél. Leimeter révén az ötödik fórját már belőtte a magyar csapat, de a spanyolok is kihasználták a létszámfölényt (8–5). Gurisatti Gréta góljára Beatriz Ortiz válaszolt ötméteresből, majd egy elkapkodott magyar fór után a spanyolok jóval türelmesebben játszották végig az előnyt és újabb gólt szereztek. Gyöngyössy Anikó centerből talált be a túloldalon, Gurisatti ejtésével pedig a nagyszünetre “lőtávolba” kerültek a magyarok (10–8).

A fordulás után a spanyolok két és fél percen belül megint elhúztak (12–8), ráadásul Szilágyi Dorottya rendkívül korán kipontozódott. A kapuba Gangl került vissza, miután Magyari egyetlen védést sem tudott hárítani, majd Keszthelyi fórból megszerezte a játékrész első magyar gólját. A jó kapusteljesítmény továbbra is hiányzott, a spanyol lövők távolról is könnyűszerrel lőttek a hálóba (14–9).

A zárófelvonásban már csak a különbség volt a kérdés, a spanyolok végül hat góllal diadalmaskodtak.

[MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások