Székelyföldi vállalkozóknak tartottak gazdaságfejlesztési rendezvényt

Kárpát-medence és exportfejlesztés címmel tart rendezvényt a XXX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) székelyföldi vállalkozóknak, cégvezetőknek szerdán.

A közlemény szerint ez az első alkalom, hogy a két szervezet közös szakmai programot szervez. A CED és a HEPA kísérőrendezvényének célja a két intézmény szolgáltatási portfóliójának bemutatása, emellett lehetőséget nyújt a székelyföldi vállalkozóknak, cégvezetőknek a két szervezet külpiaci tanácsadóival, szakértőivel való személyes egyeztetésre, cégre szabott konzultációra is.

A közlemény idézi Csík Lászlót, a CED ügyvezetőjét, aki kiemelte, hogy stratégiai feladatuk a magyar vállalkozások környező országokba irányuló exporttevékenységének szakmai támogatása mellett a regionális magyar érdekeltségű árualap feltérképezése. A HEPA bevonásával harmadik országok piacai is közvetlenül elérhetővé válnak a magyar cégek és közös árualapok számára – mondta.

A szakmai előadásokat követően a HEPA Exportakadémiát is szervez, amelyen komoly exporttapasztalattal rendelkező magyar vállalkozók mutatják be a sikeres külpiacra lépéshez szükséges alapvető szakmai ismereteket, tapasztalatokat, jó gyakorlatokat. „Célunk, hogy nemzetközi gazdaságdiplomáciai és üzleti kapcsolatrendszerünk és promóciós szolgáltatásainak révén egyre több minőségi magyar termék legyen elérhető a nemzetközi polcokon. A kerekasztal-beszélgetésén a résztvevők megtudhatják, mit tartanak a siker elengedhetetlen tényezőinek a külföldön is versenyképes magyar vállalkozók” – mondta Hendrich Balázs, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója a közlemény szerint.

[MTI]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

három × 5 =